Töröltem magam a facebookról. Az ötlet spontán jött. Majdnem egy évet voltam fenn rajta és az utolsó hetekben állandóan meg volt nyitva a háttérben.
Nagyon sokat tanulok a számítógépnél. Nem engedhetem meg azt, hogy valami egyfolytában elvegye a figyelmem. Pótcselekvés.
Azt vettem magamon észre, hogy akkor szeretek fölmenni a portálra, ha a jobb fölső sarokban egy kis piros ikon jelzi, hogy valaki foglalkozott velem. A folyamat öngerjesztővé vált, nagyon sokszor azért írtam ki idézeteket, hogy legalább csináljak valamit és figyeljenek rám. Végzetes hiba volt. Most látom, hogy az a rengeteg minden, amit kiírtam csupán erőlködés volt azért, hogy bebizonyítsam magam előtt, hogy milyen okos vagyok. A fele idézetre nem emlékszem, a verseket elfelejtettem a népdalokat nem tudom elénekelni. Ami azonban a legrosszabb hogy az ismerőseim szemében hamis kép alakult ki rólam. Én összetévesztettem magam a profilommal, hát a barátaim se tudnak megkülönböztetni. Ki az igazi? Mi jött át erről a profilról? Egy diák, aki más emberek bölcs idézeteit harsogja, miközben a képeken részegen fintorog.
Egy dologban reménykedtem mikor beléptem az oldalra: hogy segít közelebb kerülni a hozzám hasonló emberekhez. Sajnos nem jött be. Aki tényleg hasonlít hozzám az nem szólt hozzá a bejegyzéseimhez, és nem tetszikelte a verseket. A hozzám hasonló nincs is fönn minden nap, talán csak egyszer egy héten. Nem ér rá. És én sem érek rá.
Azzal hogy kiléptem, meg kell tanulnom a verseket és az idézeteket, hogy alkalom adtán elmondhassam és tényleg olyan legyen, ahogy az írójuk megálmodta. Semmi keresni valója Hamvasnak, egy dalszöveg és egy wellness hotel reklámja között.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.