Megfoghatatlannal a fölfoghatatlant

Ünnep: a változó világban megrögzített pillanat
-Hegedűs Géza-

Minden bűnök legnagyobbika a gyermeki lélek megcsonkítása. Ez ugyanis aláássa az élet egyik legalapvetőbb elvét a bizalom elvét.
-Erik H. Erikson-

Néha egy-egy pillanatra felvillan tudatunk természete. Előhívja egy felzaklató zenedarab, a derűs boldogság, amely néha a természetben járva tör ránk, de akár a legegyszerűbb hétköznapi helyzet is. Egyszer csak felbukkan, amint figyeljük a lassan hulló, kavargó havat, a hegy mögül felkelő napot, vagy a szobába besütő furcsán betáncoló fény-nyalábot. A felismerés, a béke és áldás ezen pillanatai mindannyiunkra rátalálnak, és különös módon velünk maradnak.
Azt hiszem néha félig meg is értjük ezeket a villanásokat. A modern kultúra azonban nem ajánl semmi összefüggést vagy keretet, amelybe beilleszthetnénk és megérthetnénk ezeket a villanásokat. Sőt ami még rosszabb a bátorítás helyett, hogy fedezzük fel mélyebben, és találjuk meg eredetünket, gyakorlatias és határozott utasítást kapunk, hogy zárkózzunk el előlük.
Tudjuk, hogy senki sem fog komolyan venni, ha megpróbáljuk élményünket megosztani vele. Ezért átlépünk azon az élményen, amely életünk legnagyobb eseménye lehetne, ha megértenénk. A modern civilizációnak talán ez a legsötétebb és legzavaróbb vonása  - figyelmen kívül hagyja, hogy kik is vagyunk valójában.
-Szögjál Rinpocse-

A világok változásain töprengeni a legméltóbb emberi munka...
-Su La Ce-

Az ember egyetlen módon nyerheti el jutalmát. Ha méltó helyzetben találja őt a halál.
-Su La Ce-

Ezeket a gondolatokat Apám hagyta rám.
 

Nos ő nem egy filmszakértő csak egy átlagember véleménnyel. Nem is az a fontos hogy hogyan csinálták meg az új Batman filmeket. Amire igazán felhívta a figyelmet ez a riport az hogy mekkora felhajtás van egy ilyen film körül.

Érdemes kicsit távolabbról nézni. A kedves játékunk egy medve vagy tigris vagy sárkány. Hősünk egy félig denevér vagy félig pók ember. De a legfontosabb hogy mindegyik rejtegeti a köznapi énjét. Maszkot hord. Miért?

Miért nem vállalják fel képességüket? Miért nem mondják el magukról hogy kicsodák? Akhilleusz és Héraklész egész Görögországban ismert hősök voltak. És mi a legfontosabb a régi hősökben: hogy elbuktak. Egytől egyig feláldozták magukat: Antigoné, Fehérlófia, Hamlet. És mindnek a valódi nevét ismerjük. És egyiknek se volt alteregója. Az utolsó ilyen Don Quihote volt aki pont azért vált nevetségessé mert elhitte hogy egy középkori lovag. És ha nevetünk Don Quihotén akkor miért nem nevetünk Batman-en. Pedig nagyon hasonlítanak. Mind a ketten azt hiszik hogy ismerik az igazságot. És mind a ketten összetévesztik az igazságot a világképükkel. Ha Bruce Wayne-nek annyi pénze van amennyi akkor sokkal nagyobb hatalom van a kezében mint Batmannek. És ha tényleg komolyan akarjuk venni akkor Bruce Wayne a bűnözést legjobban személyes példájával szoríthatja vissza. De ő ezt nem vállalja fel hanem álarcot húz. A névtelenségbe menekül.

A névtelenség, a megszólíthatatlanság pedig nem más mint önmagunkat a semmihez hasonlítani. A vákuumba helyezni az élet értelmét. Eladni a lelkünket az ördögnek.

Korunk egyik megkérdőjelezhetetlen kérdése a fejlődés. Ha van most valami akkor az fejlettebb mint öt, száz vagy ezer éve legyen az tárgy, gondolat avagy maga az emberi testfelépítés. És ez folytatódik, tehát a jövőben még sokkal jobb lesz. Hát igen.

Nézzünk egy esetet. Létezik kutya iskola, kutya pszichológia és kutya wellness központ is.( Aki nem hiszi járjon utána ). Komoly tudomány foglalkozik az állatok viselkedésével (etológia).Tehát soha ennyire nem ismertük a kutyák "lelkivilágát". Érdemes azonban belegondolni hogy mikor háziasítottuk a kutyát. A wikipédia ezt Kr. 14 000-re teszi.

"kb. 15 000 éve: általánosan, farkasfajtától különböző módon az ember közelében élő állatokban csökken az ember iránti agresszió."(wikipedia)

Egyszer csak elkezdett magától csökkenni? És egyébként is az embernek volt félnie valója a farkastól, nem? Sokkal érthetőbben hangzik, ha azt mondjuk hogy, őseink még olyan emberek voltak, akik értettek az állatok nyelvén.Ezért lett barátunk a kutya, társunk a ló és az ökör. Az első emberek meglátták ezeknek az állatoknak a szemében a fényt. Ez a tudás szép lassan elkopott. Nem véletlen, hogy az utóbbi 2500 évben számot tevő háziasítás már nem történt. ( Az utolsó igazán fontos a pulyka volt Mexikóban.) És bár nagyon sokunknak van háziállata, abba még senki nem gondolt bele, hogy ezek az állatok eredetileg féltek tőlünk vagy akár veszélyesek voltak ránk. Az első emberek azon kívül, hogy megértették és megszerettették magukat az állatokkal még egy csomó olyan dolgot alkottak, amihez mi azt se tudjuk, hogyan fogjunk neki. Akinek van kedve, gondolja végig ugyanezt olyan természetes dolgokkal mint a kenyér, a leves vagy a nyelv.

Őseink, bár keveset tudtak a világról, mégis összhangban éltek vele, közösséget alkottak szavak nélkül és embert teremtettek a porból.

Furulya

Három egész napon át
bujtam erdő vadonát,
gomba-mezőt, szikla-tetőt bejártam.
Három egész napon át
faragtam egy furulyát,
vadrózsából tündérsipot csináltam.

-0-

Anyámnak

Termõ ékes ág, te,
jó anya,
életemnek elsõ
asszonya,

nagy meleg virág-ágy,
párna-hely,
hajnal harmatával
telt kehely,

benned kaptam elsõ
fészkemet,
szivem a sziveddel
lüktetett,

én s nem-én közt nem volt
mesgye-hegy,
benned a világgal
voltam egyet.

Álmom öbleidbe újra
visszatér –
álmom öbleidbe újra
visszatér!

Alabástrom bálvány,
jó anya,
életem hatalmas
asszonya,

szemed Isis smaragd-dísze,
tiszta, szép,
hajad Pallas bronz-sisakja,
színe ép,

csak arcodon lett keményebb
minden árny,
mint délutáni égen
vércse-szárny.

Elsõ szép játékom,
jó anya,
gyermekségem gazdag
asszonya,

a kamaszkor tõled
elkuszált,
szemem a szemedbe
nem talált.

Így tünõdtem: “Mért szült
mért szeret,
ha örökre élni
nem lehet?

Énmiattam annyi mindent
öl, temet!
Mért nem tett a hóba inkább
engemet!”

A kamaszkor tõled
elkuszált,
férfi-szívem újra
rád-talált,

férfi-szívem a szivedre
rátalált,
megköszön most percet, évet
és halált.

Álmom karjaidba
visszatér,
álmom karjaidba
visszatér…

Erõs ház, szép zászló,
jó anya,
sorsomnak nyugalmas
asszonya.

Majd ha cseppig átfolyt rajtam
mind e lét,
úgy halok az õs-egészbe,
mint beléd.

-0-

A fársfa mind virágzik

A hársfa mind virágzik,
a csíz mind énekel,
a lomb sugárban ázik,
csak szíved alszik el.

Nyílnak feléd a lányok,
mint ékszer-ládikók -
nem is figyelsz utánok,
kedved beszőtte pók.

Már csak hitet szeretnél,
szolgálnád Ég-Urát,
minden hiút levetnél,
viselnél szőrcsuhát.

A hársfa mind virágzik,
a csíz mind énekel,
a lomb sugárban ázik,
csak szíved alszik el.

-0-

Pára

Üres parton,
üres csónak

Nefelejtsek
Locsolódnak

Tág a világ
Mint az álom

Mégis elfér
Egy virágon

-0-

Galagonya

Õszi éjjel
izzik a galagonya
izzik a galagonya
ruhája.

Zúg a tüske,
szél szalad ide-oda,
reszket a galagonya magába.

Hogyha a Hold rá
fátylat ereszt:
lánnyá válik,
sírni kezd.

Õszi éjjel
izzik a galagonya
izzik a galagonya
ruhája.

-0-

HOLD ÉS FELHŐ

Árok mellett
üszkös a fadereka,
üszkös a fadereka,
kikorhadt.

Felhő-cápa
úszik az egeken át,
űzi a hegyeken át
a holdat.

Egyszer égig
fölmásznék,
mennyei cápát
horgásznék.

Föl ne mássz, mert
üszkös a fadereka,
üszkös a fadereka,
kikorhadt.

-0-

Ha vihar jõ a magasból

Ha vihar jõ a magasból,
Ne bocsáss el, kicsi bátyám.
Ha falomb közt telihold lép,
Kicsi néném, te vigyázz rám.
 
Falu végén van a házunk
A bozótból ki se látszik
De a cinke ha leröppen
Küszöbünkön vacsorázik

-0-

Ha a világ rigó lenne

Ha a világ rigó lenne,
Kötényemben o fütyülne,
Éjjel-nappal szépen szólna,
Ha a világ rigó volna.

De ha a világ rigó lenne,
Be se férne kötényembe,
Kötényem is honnan volna,
Ha a világ rigó volna.

-0-

Örök pillanat

Mit málló kőre nem bízol:
mintázd meg levegőből.
Van néha olyan pillanat
mely kilóg az időből,

mit kő nem óv, megőrzi ő,
bezárva kincses öklét,
jövője nincs és múltja sincs,
ő maga az öröklét.

Mint fürdőző combját ha hal
súrolta s tovalibbent --
így néha megérezheted
önnön-magadban Istent:

fél-emlék a jelenben is,
és később, mint az álom.
S az öröklétet ízleled
még innen a halálon.

-0-

Teljesség felé
( Részlet )


Egyetlen parancs van, a többi csak tanács: igyekezz úgy érezni,
gondolkozni, cselekedni, hogy mindennek javára legyél.
Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás: Alattad a föld, fölötted
az ég, benned a létra.

-0-

Rózsa rózsa rengeteg

Rózsa, rózsa, rengeteg,
lányok, lepkék, fellegek,
lányok, lepkék, fellegek,
illanó könny, permeteg.

Lángoló menny, alkonyat,
csupa vér az ajakad,
csupa vér az ajakad,
ha csókollak, védd magad.

Minden árad, fut, remeg,
rádnéz, aztán ellebeg,
rádnéz, aztán ellebeg,
csak az Isten érti meg.

Messze libben a hajad,
nevetésed ittmarad,
nevetésed ittmarad,
mint kendőd a szék alatt.

-0-

Pletykázó asszonyok

Juli néni, Kati néni
-letye-petye-lepetye!
üldögélnek a sarokba,
jár a nyelvük, mint a rokka
-letye-petye-lepetye!

Bárki inge, rokolyája
-letye-petye-lepetye!
lyukat vágnak közepébe,
kituzik a ház elébe
-letye-petye-lepetye!

-0-

Biztatás

Szép vagy, mint a hold,
hogyha felhő folyja át.
Szép a holdvilág,
hogyha pára közt gurul,
még szebb hogyha meztelen!

-0-

Századvég

Huszadik század vége: az idősebb
fáradtan nyalogatja sérülését
mit háború és diktatúra ejtett,
s az ifjabb tombol emléktelenül.

Korszak-váltás. Tagolt beszéd helyett
néhány tucat indulatszó elég,
míg füst-gatyában és már ismerősen
s lomhán megérkezik az ismeretlen

A jól nevelt Kisszerkesztő némileg izgult a rigófüttyös délutánon: mit szól a tisztes urakból és hölgyekből álló társaság az ő vaskos történetéhez. Mit szólt volna? Próbáltak ők már elég malacságot, nem beszélve arról, hogy éppen mangalica szalonnát kóstolgattak, Édesszájú Lóorvos ajándékát. Természetesen hagymával, puha házikenyérrel, sőt némelyek zöld fokhagymát is harapdáltak hozzá, a tavaszi kert legfölségesebb ízét.

S tudjuk, hogy a mangalica nem gyári malac. Attól olyan finom, hogy víg életét a világ örömeiben hemperegve tölti.

- Úgy adódott, hogy a zemplénbakonyi vendéglőben ebédeltem. Egy német házaspár ült mellettem, illetve én húzódtam az ő közelükbe, hogy hallgatózással tartsam karban nyelvtudásomat. Rajtunk kívül üres volt az étterem. Ők végeztek előbb. Amikor a pincér elvitte tányérjukat, az ember egy iszonyatosat böffentett. Nem is egyet, mert egész sorozatot bocsátott ki magából, mint egy haldokló duda.

Rezesorrú Drámaíró szemüvege fölött a fiatalemberre nézett. Az folytatta:

- Az asszony szemrehányóan szólt férjére: No de Hans-Josef! Nem vagyunk egyedül!

A pasas legyintett: Ugyan, kedvesem! Tudnak is ezek németül!

- Most meg a mozsártörő - mondta anyám; elvékonyodó hangjából éreztem, hogy türelme
végén jár.
Akárki is az, hagyja abba ezt az idétlen tréfát!
- Te csinálod velem ezt, kisfiam? - Sírósan mondja, csak valljam be végre, megbocsát.
- Én? - Nagyon rosszulesik a gyanúsítás.
Mire kellene nekem mozsártörő? Meg köcsögfedő falap, parázscsiptető, derelyevágó,
pároskés, fakanál, borsszóró meg efféle konyhai vicik-vacak.
- Akkor mondd meg, hogy kicsoda! Eddig azt hittem, napközben jön. De nem. A mozsártörő
este még megvolt. Határozottan emlékszem rá. Akkor már ablakot, ajtót, mindent bezártam.
És megvolt. Ott volt a helyén.
Márpedig akkor csak olyasvalaki jöhet számításba, aki házon belül van. Mert idegen, ha
kulcsa volna se tudna bejönni a rigli meg az akasztó miatt. S akkor ki lenne más, mint én?! A
húgom még kicsi, a bátyám komoly nagyfiú, apám meg nem szokott idétlen tréfákat csinálni.
- Mért nézel így?! Miért gondolod, hogy hazudok? - és a haragtól, szégyentől, a méltánytalanságtól
viszketni kezd az orrom belseje, aj-jaj, mindjárt sírva fakadok, hopp, egy könnycsepp,
anyám gyorsan odalép hozzám, az arcához húzza az arcomat.
Ebédkor összegyűlik a család. Krumpligombócos hagymalevest eszünk, és közben haditanácsot
tartunk: „Ezek szerint mégis éjjel jár.” „De hol jön be?” „Én hallottam az éjjel egy
csörrenést, mintha valaki belekotort volna az evőeszközök közé.” „Én meg lépteket hallottam.
Halkan, mint a macska, osont valaki. Mezítláb.”
- Na majd végére járunk ennek a lopkodásnak - mondja apám határozottan.
Este besorjázik a házba hat legény. A Jósvaiak, Bedzsó, Gazdag Pisti, meg Tájbel Lőrinc. A
konyhába mennek. Egyik az asztal alá ül, a másik az ablakszögletbe, Bedzsó a fal meg a
konyhaszekrény közé. Elrejtőznek.
- Csak kiáltsatok - mondja apám -, azonnal jövök a lámpával.
Bent a szobában azért elfújja a petróleumlámpát, nehogy a fény elriassza a tolvajt, de nem
fekszik le, felöltözve ül a lámpa mellett, a gyufa a keze ügyében.
Én sem akarok elaludni. Nem moccan semmi. Dübörög a csend, hasogatja a dobhártyámat. A
szemem lassan lecsukódik. Már barna ködökben szállok, amikor felharsan a kiáltás:
- Megvan!
Sietős zajok, sercen a gyufa, a lámpacilinderben kihúzza magát a láng, apám két lépéssel a
konyhában van, mi meg mindnyájan utána.
- Itt van, fogom - mondja Jósvai Jancsi.
Már bent vannak a lámpa fénykörében, mindenki döbbenten néz.
Jósvai Jancsi egy ismeretlen, meztelen kisgyerek karját szorítja.
A gyerek rémülten bámul ránk, még a fütyülője is reszket a félelemtől.
Anyám közelebb megy hozzá, a háta mögé néz.
- Apa - mondja elszoruló hangon -, világíts ide!
Apám fölemeli a lámpát, a fény a gyerek hátára esik.
- De hiszen... de hiszen - suttogja anyám.
Látjuk mindnyájan, amit nem mer kimondani. A gyereknek szárnya van. Két borzos, fehér
szárnyacska.
- János, engedje el.
Jósvai Jancsi elereszti a gyerek karját, anyám gyorsan kireteszeli a kijárati ajtót, kiakasztja a
kampót, megforgatja a zárjában a kulcsot és kitárja.
Bezuhan a házba a tücsökcirpeléses éjszaka. Szikráznak odafönn a csillagok, a hold
ridegsárga.
A gyerek gyors léptekkel kisiet a házból. Csak amikor már eltűnt, akkor merünk utánamenni.
- Hol van?
Hátrafeszített nyakkal nézzük az eget.
- Most - kiáltja a bátyám -, láttátok, átrepült a hold előtt. Igen, mintha valami fekete pötty
elúszott volna ott.
Attól kezdve hosszú ideig rosszul aludtunk éjszakánként. Füleltünk. De nem csörrent semmi,
nem koppant, nem csisszent, nem suhogott. Az angyal nem jött többé.
- Hátha még sok mindenre szüksége lett volna - szomorkodott anyám, és esténként telerakta a
kiskonyha előtti malomkő asztalt konyhai tárgyakkal, terítőkkel, szalvétákkal. De sohasem
hiányzott belőle semmi.
Most, felnőtt férfiként, felriadok néha éjszaka, és fülelek.
Hátha itt motoz a lakásban egy angyal! Hátha szüksége van valamire a dolgaim közül!
De nem moccan semmi, csak a csend hasogatja a dobhártyámat.

Mikor mentem a faluból kifele
Lányok kísértek az állomásfele
Mindegyiknek csókot adtam sorjába
Csak a babám maradt legutoljára

Gyere babám add ide a jobb kezed
Mer én téged igazán szerettelek
Jártam hozzád sok esőbe sok sárba
Jártam hozzád régi babám hiába

Le az úton szép csendesen lefelé
Szamosújvár börtönkapuja felé
Szamosújvár börtön fala de sárga
Oda leszek harminc évig bezárva

-0-

Édesanyám rózsafája
Engem nyílott utoljára
Bár sohase nyílott volna
Maradtam volna bimbója -hateha

Mikor mentem hazafelé
Szétnyílt az ég három felé
Ragyogta rám a csillagok
Mert tudták hogy árva vagyok -hateha

-0-

Lassan folydogál a Bodrog
Partja mégis belé zuhog
Titkon éget a szerelem
Lángja mégis veszedelem

-0-

Nem aludtam én az éjjel, muzsikáltam szép csendesen
Vártam hogy a régi babám betérjen
Eljátszottam azt az egyet, amit a legjobban szeret
Senki tőlem más egyebet ne kérjen.

-0-

Ezernyolcszáznegyvenkettő
A pinára nem kell csengő
Mer ha azon csengő volna
Éjjel nappal csak az szólna

-0-

Annyi bánat a szívemen
Kétrét hajlott az egeken
Ha még egyet hajlott volna
Szívem kettéhasadt volna

De nem kő hogy meghasadjon
Se nem viasz hogy elolvadjon
Kő volna is meghasadna
Viasz volna elolvadna

Elosztották a bánatot
Ott se voltam még is jutott

-0-

Esteledik a faluban de haza kéne menni
Azt gondolom a legények meg akarnak verni
NE bántsatok jó pajtások nem vagyok az voltam...
Szeretek egy barna kislányt, nem hagyom el soha!!!

Barna kislány ablaka alatt jó estét jó estét
Szállást kérni jöttem hozzád ha beeresztenél
-Mindenféle csavargónak szállást nem adhatok
Nincs itthon az édesanyám csak egyedül vagyok

De azért a szép szavadért mégis beengedlek
Csipkés szélű nyoszolyámra téged lefektetlek
Gombos szélű paplanommal téged betakarlak
Két karommal átölellek s reggelig csókollak

-0-

Idegen városban, idegen emberek
Járok az utcákon senkit nem ismerek
Szólanék hozzájuk de ők nem értenek
Ezen az én szívem de nagyon kesereg

Könnyebb kősziklának lágy viasszá válni
Mint két édes szívnek egymástól megválni
Mert ha két édes szív egymástól elválik
Még az édes méz is keserűvé válik

-0-

Naszvadi csuszkó haluska
Gyere ki hozzám Juliska
Gyere ki hozzám fél lábbal
Ne gondolj széles pinával.

-0-

Elment a madárka
Üres a kalitka
S azt üzente vissza
Visszajő tavaszra

S ha tavaszra nem jő
Búzapirulásra
S ha még akkor sem jő
Szőlőlágyulásra
S ha még akkor sem jő
Tudd meg sohasem jő

-0-

Hej igazítsad jól a lábod
Tíz farsangja Hogy már járod
Hej dana-dana-dana, dana-dana danajdom!

Hej, a szívemnek nagy a búja,
Te légy rózsám orvoslója,
Hej dana-dana-dana, dana-dana danajdom!

Hej, nem aludtam csak egy szikrát,
Eltáncoltam az éjszakát,
Hej dana-dana-dana, dana-dana danajdom

Sej ne tekintsd hogy rongyos vagyok,
Kilenc gyermek apja vagyok!
Hej dana-dana-dana, dana-dana danajdom

-0-

Csönded vagyok

Most elmondom, mid vagyok, mid nem neked,
Várnál ha magadról szép éneket.
Dicsérő éneked én nem leszek,
Mi más is lehetnék - csak csönd neked.

E szó jó: csönd vagyok, csönded vagyok,
Ha rám így kedved van, maradhatok.
Ülhetsz csak tűrve, hogy dal nem dicsér,
Se jel, se láng, csak csönd, mely égig ér.

És folytatom, mid vagyok, mid nem neked,
Ha vártál lángot, az nem lehetek.
Fölébem hajolj, lásd: hamu vagyok,
Belőlem jövőd csak jósolhatod.

Most elmondtam, mid vagyok, mid nem neked,
Vártál ha magadról szép éneket.
Dicsérő éneked én nem leszek,
Mi más is lehetnék - csak csönd neked.

-0-

Ifjú szivekben élek

Ifjú szivekben élek s mindig tovább,
Hiába törnek életemre
Vén huncutok és gonosz ostobák,
Mert életem millió gyökerű.

Szent lázadások, vágyak s ifju hitek
Örökös urának maradni:
Nem adatik meg ez mindenkinek,
Csak aki véres, igaz életű.

Igen, én élni s hóditani fogok
Egy fájdalmas, nagy élet jussán,
Nem ér föl már szitkozódás, piszok:
Lyányok s ifjak szívei védenek.

Örök virágzás sorsa már az enyém,
Hiába törnek életemre,
Szent, mint szent sír s mint koporsó, kemény,
De virágzás, de Élet és örök.

-0-

A fekete zongora

Bolond hangszer: sír, nyerit és búg.
Fusson, akinek nincs bora,
Ez a fekete zongora.
Vak mestere tépi, cibálja,
Ez az Élet melódiája.
Ez a fekete zongora.

Fejem zúgása, szemem könnye,
Tornázó vágyaim tora,
Ez mind, mind: ez a zongora.
Boros, bolond szivemnek vére
Kiömlik az ő ütemére.
Ez a fekete zongora.

-0-

Fölszállott a páva...

»Fölszállott a páva a vármegye-házra,
Sok szegény legénynek szabadulására.«

Kényes, büszke pávák, Nap-széditő tollak,
Hírrel hirdessétek: másképpen lesz holnap.

Másképpen lesz holnap, másképpen lesz végre,
Új harcok, új szemek kacagnak az égre.

Új szelek nyögetik az ős magyar fákat,
Várjuk már, várjuk az új magyar csodákat.

Vagy bolondok vagyunk s elveszünk egy szálig,
Vagy ez a mi hitünk valóságra válik.

Új lángok, új hitek, új kohók, új szentek,
Vagy vagytok vagy ismét semmi ködbe mentek.

Vagy láng csap az ódon, vad vármegyeházra,
Vagy itt ül a lelkünk tovább leigázva.

Vagy lesz új értelmük a magyar igéknek,
Vagy marad régiben a bús, magyar élet.

»Fölszállott a páva a vármegye-házra,
Sok szegény legénynek szabadulására.«